szeptember 9. csütörtök
Ádám, Szergiusz

hírporta

miserend

táborhely

médiatár

emberhalász

fórum

plébánia

Felhasználónév:



  Jelszó:


Regisztráció
Jelszó emlékeztető
Eseménynaptár

2010. március 29. hétfő

A NAP ESEMÉNYEI:

A Szent István Társulat márciusi programja
Kategóriák: Hitélet, Egyházunk, Kultúra, Szabadidő, médiafigyelő
Egyházmegye: Esztergom-Budapest

Engedd be a FÉNYT! címmel nyitott nap az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérekkel
Kategóriák: Ifjúság, Hitélet, Egyházunk, Szabadidő, médiafigyelő

Kármelhegyi megújulás - kurzusok a Kármelben
KÁRMELHEGYI MEGÚJULÁS Életünk újraolvasása, az Evangélium fényénél! Fájdalmas emlékeivel sokszor élete végéig nem tud mit kezdeni az ember, hordozza, mint lelki sebeket. Ezeket a meg nem váltott területeket és eseményeket át kell adnunk Istennek, hogy általa gyógyulást nyerjünk. A „MEGÚJULÁS” kurzus ebben segít.
Szervező: Sarutlan Kármelita Nővérek
Típus: egyéni
Kategóriák: Hitélet, lelkigyakorlat
Helyszín: Magyarszék
Egyházmegye: Pécs
A program fizetős

Nagyböjti lelkigyakorlat a székesfehérvári székesegyházban
Március 29-30-31-én a Székesegyházban, a 18 órakor kezdődő szentmisében Spányi Antal megyés püspök tart nagyböjti lelkigyakorlatot. Az elmélkedésekre minden hívőt szeretettel várnak, aki a lelki életben elmélyülni vágyik, megerősödni hitében, az Istennel való kapcsolatában.
Kategóriák: Hitélet, Egyházunk, lelkigyakorlat, médiafigyelő
Egyházmegye: Székesfehérvár

Nagyböjti triduum Budakalász-Szentistvántelepen
2010. március 27-én szombat este 18,00 órakor, 28-án vasárnap 10 órakor és 29-én hétfő este 18 órakor a nagyböjti triduumot SZŰCS BALÁZS atya tartja a Budakalász-Szentistvántelepi templomban.
Kategóriák: Hitélet, Egyházunk, Szabadidő, lelkigyakorlat
Helyszín: Budakalász
Egyházmegye: Esztergom-Budapest
Espereskerület: Szentendrei

Spányi püspök atya hétfőnként a székesfehérvári székesegyházban
Ebben az esztendőben is minden hétfőn Spányi Antal megyéspüspök atya tartja a székesfehérvári székesegyház 18 órai esti szentmiséit a Székesegyházban.
Kategóriák: Hitélet, Egyházunk, Kultúra, Szabadidő, médiafigyelő
Egyházmegye: Székesfehérvár

Véradás a Miskolc Avas-Déli Jezsuita plébánián nagyhétfőn
Véradás a római katolikus, a görög katolikus és a református hívek részvételével az Avas-Déli Jezsuita Plébánián
Kategóriák: Család, Ifjúság, Egyházunk, Szabadidő, médiafigyelő

A Nyolc Boldogság Közösség homokkomáromi házának programjai
Többnapos esemény, kezdőnap: 2010. január 29.
Kategóriák: Hitélet, Egyházunk, Szabadidő, lelkigyakorlat, médiafigyelő

A kunszentmártoni Szent Márton Templom jubileumi éve elé
Többnapos esemény, kezdőnap: 2009. november 11.
Kategóriák: Egyházunk, Szabadidő, médiafigyelő, ünnep

GADÁNYI JENŐ festőművész Szakrális Természet emlékkiállítása
Többnapos esemény, kezdőnap: 2010. március 19.
A Váci Egyházmegye Credo-háza és a Gadányi Jenő Művészeti Alapítvány szeretettel hív a GADÁNYI JENŐ (1896-1960)festőművészművész halálának 50. évfordulója alkalmából SZAKRÁLIS TERMÉSZET című emlékkiállítás-megnyitójára 2010. március 19-én, péntek 18 órára a váci CREDO-HÁZba (Vác, Kossuth tér 4.- Piarista utca és Káptalan utca sarok) Megnyitja: Dr. Beer Miklós megyéspüspök Közreműködik: Cs. Nagy Ildikó zongoraművész és Dónusz Katalin énekesnő Rendezte: Rainer Péter építész-belsőépítész
Kategóriák: Hitélet, Egyházunk, Kultúra, Szabadidő, kiállítás
Helyszín: Vác
Egyházmegye: Vác
Espereskerület: Váci

Kezdődik a nagyböjt
Többnapos esemény, kezdőnap: 2010. február 17.
A húsvétot megelőző negyvennapos nagyböjt kezdete, a hamvazószerda idén február17-ére esik. A nagyböjt a keresztények számára bűnbánati időszak, amely alkalmat ad a lemondásra, a hitben való elmélyülésre és kiengesztelődésre, hogy méltóképpen felkészülhessenek Jézus Krisztus feltámadásának, a húsvétnak a megünneplésére.
Kategóriák: Hitélet, Egyházunk, médiafigyelő

Megszentelt étel a rászorulók asztalára
Többnapos esemény, kezdőnap: 2010. március 24.
Ezer tojást, száz kalácsot és ugyanennyi sonkát ad át dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek április 3-án, 9 órától a kecskeméti Wojtyla Barátság Központban a rászorulóknak.
Határidő: 2010-04-01
Szervező: Wojtyla Barátság Központ
Típus: civil szervezeti
Kategóriák: Hitélet, ünnep
Helyszín: Kecskemét
Egyházmegye: Kalocsa-Kecskemét
Espereskerület: Kecskeméti
A program ingyenes

Nagyböjti üzenet emailben idén is
Többnapos esemény, kezdőnap: 2010. február 17.
Nagyböjt kezdetével ismét "megszólalt" az üzenet küldő lista. a listáról bővebben: http://www.felrazas.hu/uzenetl
Kategóriák: Hitélet, médiafigyelő

Negyven nap című emlékkiállítás megnyitója
Többnapos esemény, kezdőnap: 2010. március 13.
Kategóriák: Kultúra, Szabadidő, médiafigyelő, kiállítás
Egyházmegye: Esztergom-Budapest

Szentendrei egyházközségi zsinat
Többnapos esemény, kezdőnap: 2010. június 4.
Június 4. és 6. között már harmadszor tartja egyházközségi zsinatát a szentendrei Keresztelő Szent János Egyházközség Leányfalun, a Szent Gellért lelkigyakorlatos Házban Blanckenstein György esperes-plébános vezetésével.
Kategóriák: Család, Ifjúság, Hitélet, Egyházunk, Szabadidő, médiafigyelő
Helyszín: Szentendre
Egyházmegye: Esztergom-Budapest

 


Álláslehetőség a jezsuitáknál (határidő: péntek)
Kereső

Eseménynaptár

<<2010. március>>
HKSzCsPSzV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031

Feltöltés

Új hír beküldése

Szavazás

Ismered a www.miserend.hu oldalunkat?

igen, a saját templomom adatait én tartom karban
igen, nagyon jó oldalnak tartom
igen, kerestem már ott miseidőpontot
nem, de most megnézem
nem, kizárólag a hírek miatt nézem ezt az oldalt


Látogatók

Oldalainkon jelenleg 89 látogató van.

eseménynaptár: 24
hírek: 39
miserend: 22
infó oldalak: 3
szavazás: 1