szeptember 9. csütörtök
Ádám, Szergiusz

hírporta

miserend

táborhely

médiatár

emberhalász

fórum

plébánia

Felhasználónév:



  Jelszó:


Regisztráció
Jelszó emlékeztető
Eseménynaptár

2010. február 27. szombat

A NAP ESEMÉNYEI:

„AVE” – három hétvége egyedülálló szülők számára
Az Emmánuel Közösség három – egymásra épülő - hétvégéből álló lelkigyakorlatot szervez Miskolcon özvegy, elvált, külön élő, vagy soha meg nem házasodott szülők számára.
Határidő: 2010-02-19
Szervező: Emmánuel Közösség
Típus: egyházi közösségi
Kategóriák: Család, Hitélet, lelkigyakorlat
Helyszín: Miskolc
Egyházmegye: Eger
Espereskerület: Miskolci
A program ingyenes

A Mária című musical Székesfehérváron
A Mária című musical székesfehérvári bemutatóját február 27-én, szombaton délután 17 órától a székesfehérvári Szent István Művelődési Házban tartják. Előadják:a Schönstatt Családmozgalom fiataljai Cím: Liszt Ferenc u. 1.;
Kategóriák: Egyházunk, Szabadidő, médiafigyelő, zene

Engedd be a FÉNYT! címmel nyitott nap az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérekkel
Kategóriák: Ifjúság, Hitélet, Egyházunk, Szabadidő, médiafigyelő

Nagyböjti lelkinap a Párbeszéd Házában
Lelkinapra hívnak a jezsuitákhoz a Párbeszéd Háza és a Pesti Jézus Szíve templom szervezői. Időpont: 2010. február 27., szombat.
Kategóriák: Hitélet, Egyházunk, lelkigyakorlat, médiafigyelő
Egyházmegye: Esztergom-Budapest

Nyílt nap a győri papneveldében
A Győri Papnevelő Intézetben (Káptalandomb 7.) nyílt napot tartanak február 27-én 9.30-tól, amelynek keretében a papi hivatás iránt érdeklődő fiatalok találkozhatnak Pápai Lajos megyéspüspökkel, a papnevelő intézetben végzett atyákkal és megismerhetik a kispapok életét. Németh Gábor prefektusnál lehet előzetesen jelentkezni február 19-ig az iphofen[kukac]freemail.hu címen vagy a 96/313-055-ös telefonszámon.
Kategóriák: Hitélet, Egyházunk, képzés, médiafigyelő

Regőczi István atya kapja a Hit Pajzsa díjat idén
A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából idén 9. alkalommal adják át a „Parma fidei – a Hit pajzsa díjat". A 2010. év kitüntetettje: Regőczi István atya, az „Isten vándora".
Szervező: Dr. Horváth Béla
Típus: civil szervezeti
Kategóriák: Egyházunk, előadás
Egyházmegye: Esztergom-Budapest
Espereskerület: Budai-Középső
A program ingyenes

Téltemetés Szegeden
Kategóriák: Hitélet, Egyházunk, médiafigyelő

20 éves a KIM
Többnapos esemény, kezdőnap: 2010. február 23.
KIM20 - márc 6. MKPK Irodaház Volt kapcsolatod a KIM-mel, akkor gyere és nézd meg mi történt az elmúlt 20 évben! Ünnepelj velünk együtt! Nem tudod mi ez? Nézd meg és jelentkezz :) http://kimiroda.hu/20eves http://kivinet.hu/index.php?mit=esemenyek&mit1=kiiregy&id=84&limitfrom=0&limitdb=5
Határidő: 2010-03-01
Szervező: 20 éves a KIM - Gábor Miklós elnök
Típus: országos
Kategóriák: Ifjúság, Hitélet, Egyházunk, Szabadidő, ünnep, kiállítás
Egyházmegye: Esztergom-Budapest
Espereskerület: Budai-Északi
A program ingyenes

A Nyolc Boldogság Közösség homokkomáromi házának programjai
Többnapos esemény, kezdőnap: 2010. január 29.
Kategóriák: Hitélet, Egyházunk, Szabadidő, lelkigyakorlat, médiafigyelő

A kunszentmártoni Szent Márton Templom jubileumi éve elé
Többnapos esemény, kezdőnap: 2009. november 11.
Kategóriák: Egyházunk, Szabadidő, médiafigyelő, ünnep

Kezdődik a nagyböjt
Többnapos esemény, kezdőnap: 2010. február 17.
A húsvétot megelőző negyvennapos nagyböjt kezdete, a hamvazószerda idén február17-ére esik. A nagyböjt a keresztények számára bűnbánati időszak, amely alkalmat ad a lemondásra, a hitben való elmélyülésre és kiengesztelődésre, hogy méltóképpen felkészülhessenek Jézus Krisztus feltámadásának, a húsvétnak a megünneplésére.
Kategóriák: Hitélet, Egyházunk, médiafigyelő

Nagyböjti üzenet emailben idén is
Többnapos esemény, kezdőnap: 2010. február 17.
Nagyböjt kezdetével ismét "megszólalt" az üzenet küldő lista. a listáról bővebben: http://www.felrazas.hu/uzenetl
Kategóriák: Hitélet, médiafigyelő

Szentendrei egyházközségi zsinat
Többnapos esemény, kezdőnap: 2010. június 4.
Június 4. és 6. között már harmadszor tartja egyházközségi zsinatát a szentendrei Keresztelő Szent János Egyházközség Leányfalun, a Szent Gellért lelkigyakorlatos Házban Blanckenstein György esperes-plébános vezetésével.
Kategóriák: Család, Ifjúság, Hitélet, Egyházunk, Szabadidő, médiafigyelő
Helyszín: Szentendre
Egyházmegye: Esztergom-Budapest

 


Álláslehetőség a jezsuitáknál (határidő: péntek)
Kereső

Eseménynaptár

<<2010. február>>
HKSzCsPSzV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728

Feltöltés

Új hír beküldése

Szavazás

Ismered a www.miserend.hu oldalunkat?

igen, a saját templomom adatait én tartom karban
igen, nagyon jó oldalnak tartom
igen, kerestem már ott miseidőpontot
nem, de most megnézem
nem, kizárólag a hírek miatt nézem ezt az oldalt


Látogatók

Oldalainkon jelenleg 100 látogató van.

eseménynaptár: 9
miserend: 26
hírek: 62
infó oldalak: 2
szavazás: 1