szeptember 9. csütörtök
Ádám, Szergiusz
hírporta
miserend
táborhely
médiatár
emberhalász
fórum
plébánia
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráció
Jelszó emlékeztető
Eseménynaptár
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2011
Január
Február
Március
Április
Május
Június
Július
Augusztus
Szeptember
Október
November
December
2010. Március
1. Hétfő
20 éves a KIM
Engedd be a FÉNYT! címmel nyitott nap az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérekkel
Filmes beszélgetések - Kieslowski 10 parancsolat c sorozata alapján
Spányi püspök atya hétfőnként a székesfehérvári székesegyházban
Lelkigyakorlatok a máriabesnyői Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Házban
40 nap lélekúton - Tolvaly Ferenc író, filmrendező Esztergomban
A szerzetesi fogadalomból származó jogok és kötelességek
Március a HÁLÓ-ban
többnapos programok:
2. Kedd
A Nyolc Boldogság Katolikus Közösség homokkomáromi házának programjai
Engedd be a FÉNYT! címmel nyitott nap az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérekkel
Nagyböjti előadássorozat Vácott
Lelkigyakorlatok a máriabesnyői Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Házban
Nagyböjti lelkigyakorlat Rákoscsabán
Barsi Balázs atya dedikál
Segítség kérése - S.O.S. jótékonysági koncert Csiszér László és zenekara az EKG-ban
Hivatástisztázó lelkigyakorlat a Nyolc Boldogság Közösségnél
többnapos programok:
3. Szerda
Faludi filmklub
Engedd be a FÉNYT! címmel nyitott nap az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérekkel
Lelkigyakorlatok a máriabesnyői Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Házban
A Pasaréti templom - Könyvbemutató
Meszlényi Zoltánról neveznek el oltárt Terézvárosban
Nagböjti lelkigyakorlat Törökbálinton
Testérzékelő gyakorlatok
többnapos programok:
4. Csütörtök
Engedd be a FÉNYT! címmel nyitott nap az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérekkel
Nagykilenced Szent Rita ünnepére
Lelkigyakorlatok a máriabesnyői Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Házban
Nagyböjti lelkigyakorlat Rákoscsabán
Média a haszonelvűség és a közjó vonzásában
Megemlékezés Meszlényi Zoltánról Esztergomban
Cserkészszimpózium Budapesten
többnapos programok:
5. Péntek
Elsőpénteki Missziós Konferenciabeszédek a Magyar Családokhoz 2009 - 2010
Engedd be a FÉNYT! címmel nyitott nap az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérekkel
Ima a Nemzetért a Pesti Jézus Szíve templomban
Lelkigyakorlatok a máriabesnyői Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Házban
Cserkészszimpózium Budapesten
Nagyböjt és megváltás
Az Egyház titka- Nagyböjti Lelkigyakorlat
Egyénileg kísért lelkigyakorlat
Nagyböjti lelkigyakorlat Budapest-Pestszenterzsébeten
többnapos programok:
6. Szombat
Engedd be a FÉNYT! címmel nyitott nap az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérekkel
Lelkigyakorlatok a máriabesnyői Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Házban
Cserkészszimpózium Budapesten
Az Egyház titka- Nagyböjti Lelkigyakorlat
Egyénileg kísért lelkigyakorlat
Nagyböjti lelkigyakorlat Budapest-Pestszenterzsébeten
A Budai Ciszterci Szent Imre templom nagyböjti lelkinapja
A Mária Út közössége nagyböjti lelkinapja
Főegyházmegyei családi lelkinap
Jótékonysági koncert a kenyai árvaházak lakóiért
Szeifert Ferenc csolnoki plébános 80 éves
többnapos programok:
7. Vasárnap
Engedd be a FÉNYT! címmel nyitott nap az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérekkel
Bolberitz Pál atya nagyböjti konferencia-beszédsorozata
Lelkigyakorlatok a máriabesnyői Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Házban
Cserkészszimpózium Budapesten
Az Egyház titka- Nagyböjti Lelkigyakorlat
Egyénileg kísért lelkigyakorlat
Nagyböjti lelkigyakorlat Budapest-Pestszenterzsébeten
Magyar-Lengyel Szentmise két minorita szerzetes emlékezetére
Toronyiránt - a belváros rejtőzködő templomai
többnapos programok:
8. Hétfő
Engedd be a FÉNYT! címmel nyitott nap az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérekkel
Spányi püspök atya hétfőnként a székesfehérvári székesegyházban
Gyóntatási továbbképzés
Istenes Szent János Ünnepe Budán az Irgalmasrendnél
Március havi üzenet Nagyfaluból
többnapos programok:
9. Kedd
Közösségvezető kurzus
Engedd be a FÉNYT! címmel nyitott nap az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérekkel
Pál Ferenc atya könyvbemutatója
Tavaszi lelkinap plébániai munkatársak részére
többnapos programok:
10. Szerda
Bibliodramatikus kereszthordozás Krisztusssal
Indul az IGEN médiatanfolyama
Megismerkedéstől a családalapításig
Beszélgessünk a papságról!
Engedd be a FÉNYT! címmel nyitott nap az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérekkel
Testérzékelő gyakorlatok
20 éves a vallás és az egyházak szabadságáról szóló törvény konferencia
Csapra vert Teológia előadássorozat folytatódik
Torzkép a magyarságról
Lelkészségi kiállítás a Miskolci Egyetemen
többnapos programok:
11. Csütörtök
Engedd be a FÉNYT! címmel nyitott nap az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérekkel
Nagykilenced Szent Rita ünnepére
Szentmise az élet tiszteletéért
többnapos programok:
12. Péntek
Apa - lánya szeminárium
Engedd be a FÉNYT! címmel nyitott nap az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérekkel
Ima a Nemzetért a Pesti Jézus Szíve templomban
Lelkigyakorlatok a máriabesnyői Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Házban
Jegyespár hétvége Győrött
többnapos programok:
13. Szombat
Engedd be a FÉNYT! címmel nyitott nap az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérekkel
Csendes hétvége a Pálos Nővéreknél
Lelkigyakorlatok a máriabesnyői Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Házban
Jegyespár hétvége Győrött
Budapestre jön az Orleans-i herceg
Családtalálkozó Külsővaton
Szentmise a leprában szenvedő betegekért
Szkólák nagyböjti lelkigyakorlata Budapesten
Negyven nap című emlékkiállítás megnyitója
Sillye Jenő és barátai fellépései 2010 tavaszán
többnapos programok:
14. Vasárnap
Engedd be a FÉNYT! címmel nyitott nap az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérekkel
Csendes hétvége a Pálos Nővéreknél
Bolberitz Pál atya nagyböjti konferencia-beszédsorozata
Lelkigyakorlatok a máriabesnyői Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Házban
Jegyespár hétvége Győrött
Emlékezés P. Bálint József jezsuita atyára
Keresztút és szentmise a magyar nemzetért Budapesten
Megemlékezés 1848-49-ről
Tartósélelmiszer-gyűjtés a rászorulók számára
többnapos programok:
15. Hétfő
Emberi jogok Európában - a nők perspektívájából
Húsvéti lelkigyakorlat a Sacré Coeur Nővérekkel
Jezsuita Open avagy nyílt nap a jezsuitáknál 2010.03.20.
Engedd be a FÉNYT! címmel nyitott nap az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérekkel
Spányi püspök atya hétfőnként a székesfehérvári székesegyházban
Csendes hétvége a Pálos Nővéreknél
többnapos programok:
16. Kedd
Engedd be a FÉNYT! címmel nyitott nap az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérekkel
Nagyböjti előadássorozat Vácott
Vass Lajos Kamarakórus koncertje
többnapos programok:
17. Szerda
II. Érme Üzleti Találkozó
Faludi filmklub
Engedd be a FÉNYT! címmel nyitott nap az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérekkel
Magyar jezsuiták konferenciasorozata -Kérdések és feladatok a 3. évezredben
Testérzékelő gyakorlatok
Forrás nap: Kreatív húsvéti előkészület
Jáki Teodóz OSB és Nyisztor Ilona, moldvai népénekművész előadása a Miskolci Egyetemen
többnapos programok:
18. Csütörtök
Szentségimádás Fiatalokkal Fiatalokért
Engedd be a FÉNYT! címmel nyitott nap az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérekkel
Nagykilenced Szent Rita ünnepére
A történelmi egyházak és az 1848/49-es forradalom - konferencia
Plébániai misszió Pápán
többnapos programok:
19. Péntek
Engedd be a FÉNYT! címmel nyitott nap az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérekkel
Ima a Nemzetért a Pesti Jézus Szíve templomban
Sillye Jenő és barátai fellépései 2010 tavaszán
Lehet így élni? - A keresztény lét szokatlan megközelítése
Közösségvezető kurzus
GADÁNYI JENŐ festőművész Szakrális Természet emlékkiállítása
többnapos programok:
20. Szombat
Forrás nap: Kreatív húsvéti előkészület
Húsvéti lelkigyakorlat Mátraverebély-Szentkúton
Engedd be a FÉNYT! címmel nyitott nap az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérekkel
Avasi Piac Miskolcon!
Sillye Jenő és barátai fellépései 2010 tavaszán
Közösségvezető kurzus
Bibliodramatikus kereszthordozás Krisztusssal
Jezsuita Open avagy nyílt nap a jezsuitáknál 2010.03.20.
Nyílt nap a ferenceseknél
Nyílt nap a Központi Szemináriumban
Ökumenikus imaóra a Sant Egidio Közösséggel
Stúdium és szerzetesség konferencia
többnapos programok:
21. Vasárnap
Nagyböjti lelkigyakorlat Kunszentmártonban
Engedd be a FÉNYT! címmel nyitott nap az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérekkel
Bolberitz Pál atya nagyböjti konferencia-beszédsorozata
Közösségvezető kurzus
A Dalnokklub vendége lesz a Péter-Pál énekkar
Hat torony - Az odafönt valókat keressétek!
Jótékonysági est a Szegedi Székesegyházban
Országos gyűjtés a szentföldi keresztények megsegítésére
Sík Sándor: Keresztút
Zarándoklat a Szűzanya győri kegyképéhez
Nagyböjti triduum Budakalászon
többnapos programok:
22. Hétfő
Engedd be a FÉNYT! címmel nyitott nap az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérekkel
Spányi püspök atya hétfőnként a székesfehérvári székesegyházban
Hétköznapok lelkigyakorlata - 2010. nagyböjt
Sillye Jenő és barátai fellépései 2010 tavaszán
Nagyböjti triduum Budakalászon
Klasszikus római rítusú szentmise Kecskeméten
Nagyböjti lelkigyakorlat a Szent István Bazilikában
Irgalmasrendi Tartományi Káptalan
Nagyböjti lelkigyakorlat Veszprémben
többnapos programok:
23. Kedd
Engedd be a FÉNYT! címmel nyitott nap az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérekkel
Nagyböjti előadássorozat Vácott
Nagyböjti triduum Budakalászon
Nagyböjti lelkigyakorlat a Szent István Bazilikában
A Villõ Énekegyüttes és Vedres Csaba nagyböjti mûsora
Magyar-Lengyel Barátság Napja
többnapos programok:
24. Szerda
Megismerkedéstől a családalapításig
Engedd be a FÉNYT! címmel nyitott nap az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérekkel
Nagyböjti lelkigyakorlat a Szent István Bazilikában
Nagyböjti lelkigyakorlat Veszprémben
II. Érme Üzleti Találkozó
Lelki örökbefogadás
Nagyböjti hangverseny a Szent Margit Gimnáziumban
Tisztességes vállalkozókat keres az ÉrMe!
Megszentelt étel a rászorulók asztalára
többnapos programok:
25. Csütörtök
Online Nagyheti Áhítat
Engedd be a FÉNYT! címmel nyitott nap az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérekkel
Gyermekáldásért és a gyermeket váró családokért
Nagykilenced Szent Rita ünnepére
Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnep Budaszentlőrincen
Nagyböjti lelkigyakorlat Körmenden
Nagyböjti triduum Budán
többnapos programok:
26. Péntek
Ökumenikus KERESZTÚT a Tabánban
A Nyolc Boldogság Katolikus Közösség programjai a pesti Örökimádás templomban
Engedd be a FÉNYT! címmel nyitott nap az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérekkel
Ima a Nemzetért a Pesti Jézus Szíve templomban
Sillye Jenő és barátai fellépései 2010 tavaszán
Nagyböjti lelkigyakorlat Körmenden
Nagyböjti triduum Budán
Ifjúsági gitáros keresztút – Rózsák tere
Szimpózium a a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán
Városi Keresztút Szegeden
Nagyböjti lelkigyakorlat Kunszentmártonban
Jótékonysági kiállítás és koncert Budakalászon
többnapos programok:
27. Szombat
Engedd be a FÉNYT! címmel nyitott nap az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérekkel
„AVE” – három hétvége egyedülálló szülők számára
Nagyböjti lelkigyakorlat Körmenden
Nagyböjti triduum Budán
A Péter és Néró című keresztény rockopera Nagybajomban
Eged-hegyi keresztút Egerben
Egyházmegyei ifjúsági találkozó Zalalövőn
Ifjúsági, gitáros keresztút az Adoramus Zenekarral
Keresztútjárás az Andrássy úton!
Legyetek erősek: A bátorság AQUINÓI SZENT TAMÁS erényetikájának kontextusában
Nagyböjti triduum Budakalász-Szentistvántelepen
Virágvasárnap szamárháton
többnapos programok:
28. Vasárnap
Húsvéti Szent Három Nap Pálosszentkúton
Engedd be a FÉNYT! címmel nyitott nap az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérekkel
„AVE” – három hétvége egyedülálló szülők számára
Jótékonysági kiállítás és koncert Budakalászon
Nagyböjti triduum Budakalász-Szentistvántelepen
Családok keresztútja Székesfehérváron
Hangverseny a budai Ciszterci Szent Imre templomban
Nagyhét Máriaremetén
Nagyheti szertartások az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében
többnapos programok:
29. Hétfő
Engedd be a FÉNYT! címmel nyitott nap az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérekkel
Spányi püspök atya hétfőnként a székesfehérvári székesegyházban
Nagyböjti triduum Budakalász-Szentistvántelepen
A Szent István Társulat márciusi programja
Véradás a Miskolc Avas-Déli Jezsuita plébánián nagyhétfőn
Nagyböjti lelkigyakorlat a székesfehérvári székesegyházban
Kármelhegyi megújulás - kurzusok a Kármelben
többnapos programok:
30. Kedd
Engedd be a FÉNYT! címmel nyitott nap az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérekkel
Nagyböjti előadássorozat Vácott
Nagyböjti lelkigyakorlat a székesfehérvári székesegyházban
Bach János Passió a Belvárosban
Paweł Cebula minorita szerzetes és szerzőtársa Grzegorz Górny könyvbemutatója
Húsvéti hangversenyek a városmajori templomban
Húsvéti lelkigyakorlat a Sacré Coeur Nővérekkel
többnapos programok:
31. Szerda
Legyél diplomás közösségszervező!
Faludi filmklub
Engedd be a FÉNYT! címmel nyitott nap az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérekkel
Lelkigyakorlatok a máriabesnyői Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Házban
Nagyböjti lelkigyakorlat a székesfehérvári székesegyházban
Húsvéti hangversenyek a városmajori templomban
Húsvéti lelkigyakorlat a Sacré Coeur Nővérekkel
Bach János Passiója a budapesti Örökimádás templomban
Csíksomlyói passió
Hálám szól mindenért... Nagyböjti áhítat az imperfectum együttessel
többnapos programok:
Következő hónap
Közeli határidők
Álláslehetőség a jezsuitáknál
(határidő: péntek)
Kereső
Eseménynaptár
<<
2010. szeptember
>>
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
Feltöltés
Új hír beküldése
Szavazás
Ismered a www.miserend.hu oldalunkat?
igen, a saját templomom adatait én tartom karban
igen, nagyon jó oldalnak tartom
igen, kerestem már ott miseidőpontot
nem, de most megnézem
nem, kizárólag a hírek miatt nézem ezt az oldalt
Eredmény megtekintése
Látogatók
Oldalainkon jelenleg 89 látogató van.
eseménynaptár: 14
hírek: 49
miserend: 22
infó oldalak: 3
szavazás: 1
Impresszum
info
hirporta.hu
hírporta
miserend
táborhely
médiatár
emberhalász
fórum
plébánia
design
programozás