május 21. kedd
Konstantin

hírporta

miserend

táborhely

médiatár

emberhalász

fórum

plébánia

Felhasználónév:



  Jelszó:


Regisztráció
Jelszó emlékeztető
Barátok és gyógynövények közt, Szegeden
2012. július 26. 0:00

Látogatóközpont nyílik szeptemberben a szegedi ferences kolostorban. A 265 millió forintos uniós támogatással megvalósuló fejlesztésnek köszönhetően a vendégek körbejárhatják szinte az egész kolostort: a gyógynövénykerttől a templomon át a kiállítótermekig.

Magyarország egyik legjelentősebb műemléke, az alsóvárosi ferences templom és rendház. A több mint fél évezredes épületegyüttes ma is eredeti funkciójának megfelelően működik. A Havi Boldogasszony–templom a magyar gótika egyik legjelentősebb alkotása. Nyolcszáz évet utazhatnak az időben a látogatók.

Az elmúlt évben megújult látogatóbarát intézményben szeptembertől az érdeklődők többek között interaktív kiállításokon ismerhetik meg a ferences szerzetesek történetét, és bekapcsolódhatnak a barátok mindennapjaiba. Betekintést nyerhetnek a szerzetesek celláiba, valamint a program részeként a gyógynövénykertet is megcsodálhatják, ahol likőrök, gyógynövény-pálinkák és teák alapanyagául szolgáló harmincféle növényt termesztenek a barátok.

Egy negyedórás dokumentumfilm az épület kultúrtörténeti jelentőségét is bemutatja. A történelmi ritkaságok között látható például a Mátyás király palástjából készült kazula, valamint megtekinthető Marchiai Szent Jakab széke, ami a 15. századból maradt fenn, s így a legrégebbi megmaradt ülőbútor Magyarországon.

A kiállításon érintőképernyős tájékoztató konzolok segítségével ismerkedhetnek a kolostor történetével a gyerekek és a felnőttek egyaránt. Ezeken is megtekinthető lesz több kisfilm, így például a magyar ferencesek kínai missziójáról, a szerzetesek kommunisták általi üldöztetésről és az épületegyüttes művészettörténeti érdekességeiről. Egy 1713-ból fennmaradt rajznak köszönhetően kiderül, hogyan nézett ki az épület a középkorban, illetve az 1980-as évek lepusztult állapotát is bemutatja a tárlat.

A rendházlátogatás ideje a tervek szerint mintegy másfél órát vesz igénybe, az érdeklődők számára hétfő kivételével naponta 10-től 18 óráig minden páros órában indulnak csoportok, idegenvezetéssel. Ezekre a www.latogatobarat.hu internetes oldalon regisztrálhatnak majd a vendégek. A magyar mellett angol, német, spanyol, olasz és lengyel nyelvű tárlatvezetések is igényelhetőek lesznek.

 

VPP Hirporta hir@hirporta.hu



Kereső

Észrevételek, kiegészítés

Ha a hír / esemény adataival kapcsolatos észrevételed van, (javítás, kiegészítés, változás) kérünk írd meg nekünk! Hálásan köszönjük a segítséged!

Eseménynaptár

<<2013. május>>
HKSzCsPSzV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031

Feltöltés

Új hír beküldése

Szavazás

Hallottál az Életjel Rádióról?

igen
nem
hol találom? (www.eletjel.hu)