május 19. vasárnap
Ivó, Milán

hírporta

miserend

táborhely

médiatár

emberhalász

fórum

plébánia

Felhasználónév:



  Jelszó:


Regisztráció
Jelszó emlékeztető
XVII. Ladik fesztivál
2012. július 24. 0:00

Július 27. és 29. között rendezik Apostagon a XVII. Ladik keresztény könnyűzenei fesztivált dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és dr. Beer Miklós váci megyéspüspök védnökségével.

A program 27-én pénteken 8 órakor református istentisztelettel kezdődik.

A nyitó szentmisét Bábel Balázs érsek mutatja be 16 órakor a Hetvenszer Hétszer Zenekar szolgálatával.

A színpadon 17 órakor kezdődnek a műsorok. 24 órától táncház lesz a Jászok Együttessel. Szombaton a Zsinagógában előadások hangzanak el 10 órától. A színpadon a 17,30-kor kezdődő műsorban többek között egy szabadkai együttes is fellép. 12 órakor szentmise lesz a szaléziakkal. 24 órától virrasztás a Kecskeméti Református Ifjúsági Zenekarral.

Vasárnap 11 órakor Beer Miklós püspök atya bemutatja a záró szentmisét, azután közös zenélés következik Kindelmann Győzővel a Signum Zenekarból. Az idén is lesz bogrács parti, szalézi oratórium, játék, beszélgetés, gyónási lehetőség, teaház és sok más érdekes program. A rendezvényen ingyenes a részvétel. Érdeklődni a 30/9559-109 telefonszámon lehet.

VPP Hirporta hir@hirporta.hu



A rovat hírei
Ave Maria - zenei áhítat
Erdő Péter bíboros atya 2013. májusi imaszándéka
Gyalogtúra és zarándoklat Mindszenty bíboros emlékére
Jótékonysági koncert a vak gyerekek javára
Bosco Szent János ereklyéje magyarországi tartózkodásának részletes programja
Az Emmanuel Közösség lelkigyakorlatos tábora
Rózsafűzér imazarándoklat Esztergomban
Szerethet-e mást az, aki önmagát nem szereti?
XVI. Benedek pápa üzenete a tömegtájékoztatási világnapra
A Szombathelyi Egyházmegye családos imanapja Kőszegen
Pünkösdi lelkigyakorlat fiatal házasoknak, családoknak
Felhívás - Imádkozzunk együtt
A Szombathelyi Egyházmegye családi majálisa
Lemezbemutató koncert Budakalász-Szentistvántelepen
Már lehet jelentkezni a HungaRio nemzeti ifjúsági találkozóra
 
Kereső

Észrevételek, kiegészítés

Ha a hír / esemény adataival kapcsolatos észrevételed van, (javítás, kiegészítés, változás) kérünk írd meg nekünk! Hálásan köszönjük a segítséged!

Eseménynaptár

<<2013. május>>
HKSzCsPSzV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031

Feltöltés

Új hír beküldése

Szavazás

Hallottál az Életjel Rádióról?

igen
nem
hol találom? (www.eletjel.hu)