május 19. vasárnap
Ivó, Milán

hírporta

miserend

táborhely

médiatár

emberhalász

fórum

plébánia

Felhasználónév:



  Jelszó:


Regisztráció
Jelszó emlékeztető
A Párbeszéd Háza új műhelymunkát hirdet
2012. február 1. 0:00

A Párbeszéd Háza új műhelymunkát hirdet


a program címe:
ZARÁNDOK MŰHELY
(felkészítés a zarándoklásra és a zarándoklás szolgálatára)


A magyar nemzet, amely természeténél fogva nomád vándorló nép megkeresztelkedése révén zarándok néppé lett. Ugyan mozog továbbra is, de most már fegyvertelenül és nem hódítani kíván, hanem hódolatát kifejezni. Szent István királyunk intézményessé is tette ezt a középkori „peregrinatiót”, amikor Jeruzsálemet és Rómát célként jelölte meg, és ott, a helyszínen, valamint az arra vezető út felén: Várnában és Ravennában zarándokházat építtetett magyar keresztények számára.

Istennek hála ma is él ez az ősi lelkület mint a mai kor nagyon pozitív jelenségeinek egyike. A 2011-es esztendőben három nagyszabású konferencia is foglalkozott országos szinten ezzel a témával. Elsőként a jezsuiták Párbeszéd Háza, aztán a Sapientia Szerzetesi Főiskola, majd az Esztergomi Szent Adalbert központ adott helyet a reflexiónak.

E fokozott közös érdeklődés indított bennünket arra, hogy továbblépjünk és keressük, hogyan szolgálhatnánk továbbra is a zarándoklás ügyét. Immár konkrétabb elképzeléseink születtek, és az alapok elméleti tisztázása után az összegyűlt szakmai ismereteket szűkebb körben azokkal szeretnénk megosztani, akik maguk is már zarándokok és valamiképp ők is szeretnék a peregrinatio ügyét szolgálni. A legkézenfekvőbbnek az tűnt, hogy olyan előadássorozatot és műhelyt indítsunk, amely kiscsoportos szinten, mély szakmaisággal és elkötelezett vezetéssel készít fel hiteles zarándokokat a zarándoklás segítésére vagy akár vezetésére. A zarándokút itt a maga gazdag sokszínűségében általánosságban értendő. Hiszen akár közeli, akár távoli a végállomás, az úticél mindig ugyanaz: Jézus nevében és Jézusért útra kelni, hogy az út során az ő kegyelme átformáljon és új emberré alakítson.

Ennek a célnak az érdekében indítjuk útjára ezt a zarándok műhelyt, hogy a 2012 első félévében négy hétvégén tartott műhelymunka során a résztvevők elsajátítsák azokat az elméleti és gyakorlati ismereteket, amelyeket egy nyári közös zarándokúton „élesben” is kipróbálunk. Mindezt egy őszi lelkigyakorlat zárja, amellyel a közös műhelymunka véget ér.
Elkötelezett katolikus zarándokokat hívunk erre a közös munkára, amely egyfelől ismeretek elsajátítása, másfelől úttörés is a műhelymunka terén. Az itt szerzett tapasztalatokat a következő évben indított újabb műhely szeretné hasznosítani.

Bízunk a Szentlélek Úristen pártfogásában és az érdeklődők bátorságában, hogy ezzel a zarándokműhely-kezdeményezéssel segítjük a magyar zarándoklás ügyét.


Célcsoport: katolikus keresztények, akiknek már van zarándok-tapasztalatuk és plébánosi, lelki vezetői ajánlást hoznak.

 Időtartam: 3 hétvége (szombat reggeltől vasárnap ebédig), valamint egy 3 napos közös zarándoklat. Az alkalmakon jelenléti ívet vezetünk.
A műhelymunkát egy a tanultak alapján összeállított teszt, valamint egy visszajelző kérdőív zárja.

Időpontok: 2012. március 10-11., április 14-15., május 19-20.. A nyári zarándoklat időpontja: július 30-augusztus 1.

Helyszín: Párbeszéd Háza (1085 Budapest, Horánszky u. 20.)

Költségek: A részvételhez regisztrációs, ill. szervezési díjat kérünk, amely 10 000 Ft/fő. Az ebédet és a zarándoklás költségeit mindenki maga fizeti, a szünetben elfogyasztott kávé a díjban benne van. Vidékről jövők esetén szállásról mindenki maga gondoskodik.

A műhelymunkát utánkövetés, ill. a végzettek bevonása a zarándoklásszervezésbe, további oktatásszervezésbe teszi teljessé. A műhelyt értékelő nap és mélyítő lelkigyakorlat (november 16-18., helyszín: Püspökszentlászló, Életrendezés Háza) zárja.

Szervező: Párbeszéd Háza és a Jézus Szíve templom közössége
A résztvevők maximális létszáma: 20 fő

Jelentkezés: Írásban a www.parbeszedhaza.hu honlapon letölthető jelentkezési lapon, vagy az alábbiakban letölthető,  az ajánlást és a kézzel írt motivációs levelet csatolva.

 jelentkezesi_lap_zarandok_muhely.doc


A motivációs levél (max. 2 oldal) tartalmazza a jelentkező családjának bemutatását, kapcsolatát az egyházzal, továbbá annak kifejtését, hogy miért szeretne a műhelymunkában részt venni. Milyen zarándokélménye(i) van(nak)? Civil kapcsolatrendszere van-e (milyen szervezet(ek)nek tagja, mi a szerepe a közösségben)? Mi a szándéka a megszerzett tudással?


A jelentkezés elbírálása után március 1-ig mindenkinek visszajelzést küldünk.
Beküldési cím: JTMR – Párbeszéd Háza, 1447 Budapest, Pf. 462.

Kérjük a borítékra ráírni: zarándok műhely.
Jelentkezési határidő: 2012. február 12. (beérkezés napja)

 

VPP Hirporta hir@hirporta.hu




zarandok_muhely_leiras.doc (202 kB)

jelentkezesi_lap_zarandok_muhely.doc (206 kB)
A rovat hírei
Erdő Péter bíboros atya 2013. májusi imaszándéka
Hívom a családokat 2013. májusában
Bosco Szent János ereklyéje magyarországi tartózkodásának részletes programja
Az Emmanuel Közösség lelkigyakorlatos tábora
Rózsafűzér imazarándoklat Esztergomban
A Szombathelyi Egyházmegye családos imanapja Kőszegen
Pünkösdi lelkigyakorlat fiatal házasoknak, családoknak
Felhívás - Imádkozzunk együtt
A Szombathelyi Egyházmegye családi majálisa
Házasok lelkigyakorlata Petőfiszállás-Pálosszentkúton
Lemezbemutató koncert Budakalász-Szentistvántelepen
Pünkösdi Búcsú Petőfiszállás-Pálosszentkúton
Pálos hónap a Párbeszéd Házában IV.
Májusi programok és április végi tárlatvezetés a Párbeszéd Házában
Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közössége találkozója
 
Kereső

Észrevételek, kiegészítés

Ha a hír / esemény adataival kapcsolatos észrevételed van, (javítás, kiegészítés, változás) kérünk írd meg nekünk! Hálásan köszönjük a segítséged!

Eseménynaptár

<<2013. május>>
HKSzCsPSzV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031

Feltöltés

Új hír beküldése

Szavazás

Hallottál az Életjel Rádióról? (4082 szavazat)

- nem (2656 - 65%)


- hol találom? (www.eletjel.hu) (786 - 19%)


- igen (640 - 15%)