Élő rózsafűzér zarándoklatot tartanak Pápa városáért, a településen és környékén élő valamennyi emberért, hívőkért és nem hívőkért egyaránt július 24-én, szombaton. Az imádkozókhoz bárki csatlakozhat a Szent József-kápolnában délután fél 5-től, a Nagytemplomban fél 6-tól, és a zarándoklat végpontján a Szent Anna-templomban az este fél 7-kor kezdődő szentmisén.
Élő rózsafűzér zarándoklat kerül megrendezésre július 24-én , melyet Pápáért tartanak 9. szakaszban
PLAKÁT.pdf
Az Élő Rózsafüzér zarándoklatról:

Élő rózsafüzér zarándoklatot 2003-ban Bécsben szerveztek először, zarándoklat ötlete a bécsi Andreas Schätzle atyától származik, aki először 2003-ban, az ottani városmisszióra készülve szervezete meg a Bécs körüli zarándoklatsorozatot, mely hagyományt teremtett Bécsben és Ausztriában. Bécs mintájára 2007-től Budapesten is megrendezésre került a zarándoklat, melyen Isten kegyelméből mi is részt vettünk.
Ekkor született meg a gondolat, hogy nekünk is imádkoznunk kellene városunkért, városunk lakóiért. A gondolatot a pápai Szent Anna templom plébánosa, Salgó Ferenc atya buzdítását követően tett követte, és így most elindulunk, hogy a Szentlélek segítségével végrehajtsuk tervünket, és a nemrégiben plébániánkon zajló misszió folytatásaként lelkesülten ismét együtt imádkozzunk fontos célokért.
De nélkületek nem megy, Krisztusban kedves testvéreink!
- Ha hívő vagy, akkor azért gyere, mert össze kell tartanunk Krisztus ügyéért!
- Ha valami ok miatt eltávolodtál Jézustól, akkor most itt a helyed, hogy egy hangulatos délutánt töltsünk együtt Vele!
- Ha útkereső vagy, akkor megmutatjuk neked keresztény hitünk sokszínűségét!
- Ha távol érzed magad Krisztus egyházától, akkor mindenképp gyere, és nézd meg, hogy milyen vidáman, boldogan, és szeretettel tudunk együtt ünnepelni az Úrral és veled!
Miért imádkozunk?
- Imádkozni fogunk a városért, a városban és környékén élő valamennyi emberért, hívőkért és nem hívőkért egyaránt.
- Azért imádkozunk, hogy omoljanak le azok a falak, amelyek a város és környék lakóit Istentől, egymástól és a boldogabb élettől elválasztják. Ezzel a békés, jókedvű, imádságos együttléttel egy lépést teszünk egymásért és a világért és Krisztus egyházáért. Ez a város és környéke a mi földi otthonunk, az itt megtett zarándokút segít találkozni egymással és Jézussal!
- Imádkozunk városunk és országunk vezetőiért, hazánk népének szellemi, erkölcsi, és hitbeli megújulásáért.
Hogyan lehet részt venni?
- az egyes szakaszokon való személyes csatlakozással.
- a Szent József kápolnában fél 5- 5-ig
- a Nagytemplomban 17, 30
- a zarándoklat végpontján: a Szent Anna templomban 18,30-kor kezdődő szentmisén.
Érted is imádkozunk!
További információ:
- Szent Anna plébánián 313-079
- Szent József kápolnában a szervezőknél: 324-375
VPA Hírporta hir@hirporta.hu