szeptember 3. péntek
Hilda

hírporta

miserend

táborhely

médiatár

emberhalász

fórum

plébánia

Felhasználónév:



  Jelszó:


Regisztráció
Jelszó emlékeztető
Árvízi építőtábor - Együtt a helyreállításban, az újjáépítésben!
június 24. 0:00

Az elmúlt hetekben az egész ország aggodalommal követte a Borsod-Abaúj-Zemplén megye településein pusztított árvízi katasztrófát.


Az ár levonulását követően a károk helyreállítása, az újjáépítés következik. A közvetlen adományozás mellett elengedhetetlenül szükségessé válik a szolidaritás nagyobb hozzáadott értéket képviselő formája: az életük munkája eredményét elvesztetteknek vissza kell adnunk a reményt: nem maradnak magukra a bajban.
A Kárpátok-Tisza Szövetség középiskolás diákok, egyetemisták, főiskolások és más ifjúsági csoportok, fiatalok szervezett mozgósításával – 1-2 hetes turnusokban – önkéntes ifjúsági építőtábori mozgalmat indított. Az építőtáborok az árvíz sújtotta településeken 2010. július első felében kezdődnek és tartanak egész nyáron át, a szeptemberi tanévkezdésig.


Lehetőleg 8-12 tagú brigádokba szerveződve várunk minden olyan szervezett csoportot – iskolai, klub, sportolói, egyházi ifjúsági szervezet, cserkész, néptáncos, hagyományőrző stb. –, amelynek tagjai erőt éreznek magukban szerencsétlenül járt magyarországi árvízkárosultak megsegítésében.


Gondoljunk azokra, akik mindenüket elvesztették. Házaik összedőltek, egész életük munkája odaveszett. Mindent nem képes pótolni az állami kárrendezés!
A katasztrófát átélt emberek, családok komoly lelki sérüléseket is szenvedtek. Ha azt tapasztalják, hogy melléjük állunk, nem hagyjuk őket egyedül, visszanyerik életük értelmét, erőt merítenek házaik újjáépítéséhez, az újrakezdéshez.
Az építőtáborban gondoskodunk a táborozók étkezéséről, teljes ellátásáról /beleértve az egészségügyi ügyeletet is/, biztonságos munkafeltételeikről. Az oda- és a visszautazásuk költségeit megtérítjük. Napi 6 órai fizikai munkát várunk.
A legjobban teljesítőket – a közösségek döntése alapján – jutalomban részesítjük. A jutalom: 5 napos autóbuszos kirándulás Kárpátaljára, Máramarosba, melynek „csúcspontja” a Tisza újjáépített forrásának felkeresése a Keleti-Kárpátokban.
Azzal a kéréssel fordulunk a közösségeihez, hogy e jutalmazáson túl maguk alakítsák ki az építőtáborozás motivációját.
Jelentkezésüket közvetlenül e-mail címünkre várjuk:

Kárpátok-Tisza Nemzetközi Fejlesztési Szövetség, jaszkun@externet.hu
Kérdéseikre a 30 279 1419 telefonszámon válaszolunk.

Honlap: http://epitotabor.com/

Tisza mente, Tokaj-Szolnok, 2010. június 10.

Köszönettel:

Egri Sándor
elnök

VPA Hírporta hir@hirporta.hu





Együttműködési megállapodás a Katolikus Karitász és a Belügyminisztérium között augusztus 11. 20:53

Katolikus összefogás: százmilliók az árvízkárosultakért július 9. 0:00

Szentmise és jótékonysági koncert a dévai gyermekekért július 7. 0:00

Jezsuita gyűjtés a felsőzsolcai árvízkárosultak részére július 5. 0:00

A Máltai Szeretetszolgálat a felsőzsolcai helyzetről és az árvízről július 1. 0:01

Esőember segít az esőben június 28. 0:00

Kórháziak gyűjtenek az árvízkárosultaknak június 28. 0:00

Ötszáz csomagnál tart a segélyakció június 25. 0:00

Jótékonysági hangverseny az árvízkárosultakért a Mátyás-templomban június 24. 0:07

Jótékonysági koncert az árvízkárosultak megsegítésére a Magyar Szentek Templomában június 24. 0:02
A rovat hírei
Lélek - Ritmus Egyházzenei Találkozó Dunabogdányban
Iskolák a nemzetért zarándoklat
Személyesen kísért lelkigyakorlat a Kármelben szociális testvérek vezetésével
Nagymarosi Találkozó 2011 tavaszán
Elsőpénteki konferenciabeszédek a a Városmajori Jézus Szíve templomban
Kiállítás II. János Pál pápa emberségéről Hatvanban
Don Bosco Teljesítménytúrák
Szent Imre-ösztöndíj 2010
A Péter és Néró című rockopera újabb előadásai Baranyában
Imádkozzunk Nemzetünkért Kemenes Gábor atyával
Katekumenátus kezdődik a pesti Jó Pásztor-kápolnában
Megismerkedéstől a családalapításig
Harmadszor rendeztek keresztény gólyatábort Esztergomban
Krisztus sziklájához kapcsolta családja és nemzete sorsát – Szentmise és Szent Jobb körmenet
X. Jubileumi Nemzetközi Gospel Fesztivál
 
Kereső

Észrevételek, kiegészítés

Ha a hír / esemény adataival kapcsolatos észrevételed van, (javítás, kiegészítés, változás) kérünk írd meg nekünk! Hálásan köszönjük a segítséged!

Eseménynaptár

<<2010. szeptember>>
HKSzCsPSzV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930

Feltöltés

Új hír beküldése

Szavazás

Ismered a www.miserend.hu oldalunkat?

igen, a saját templomom adatait én tartom karban
igen, nagyon jó oldalnak tartom
igen, kerestem már ott miseidőpontot
nem, de most megnézem
nem, kizárólag a hírek miatt nézem ezt az oldalt


Látogatók

Oldalainkon jelenleg 86 látogató van.

hírek: 47
miserend: 14
eseménynaptár: 24
szavazás: 1