szeptember 9. csütörtök
Ádám, Szergiusz

hírporta

miserend

táborhely

médiatár

emberhalász

fórum

plébánia

Felhasználónév:



  Jelszó:


Regisztráció
Jelszó emlékeztető
A Dalnokklub vendége lesz a Péter-Pál énekkar
március 14. 14:04

A Klebersberg Kultúrkúriában március 21-én 19.00 órakor, a Dalnokklub vendége lesz a szentendrei Péter-Pál énnekkar. Belépő 600Ft.

A Péter-Pál énekkar 1987-ben alakult a szentendrei plébánia hittanosaiból: "Néhány év közös szolgálat után rátaláltunk arra az ösvényre, melyen azóta is járunk: dalaink szövegei archaikus népi imádságok, középkori magyar költők verses imádságai és népi gyűjtések, melyeket szeretnénk élővé tenni a ma embere számára.


Ezek az imádságok ma is épp olyan érvényesek, igazak, mint több száz évvel ezelőtt voltak s úgy érezzük mai világunkból éppen ezek az imádságok, ez a lelkület hiányzik. Ma egyfelől a globalizáció, másfelől pedig egy magyarságát hangsúlyozó, de a kereszténységet és annak értékeit elvető, önmegváltó ideológia tör előre.
Hiszünk abban hogy ezek a régi imádságok eljutnak a mai ember szívéhez, s ahogy elődeink számára hitbeli, érzelmi tartópillérekké váltak a legkegyetlenebb időkben, ma bennünket is hozzásegíthetnek magyarságunk és kereszténységünk tudatos megéléséhez, megmaradásunkhoz."
Az énekkar lemezfelvételein, koncertjein gyakran szerepelnek vendégművészek, a dalnokklubon V. Gyermán Júlia hegedűművész és Tárnoki Beatrix népdalénekes lép fel az együttessel.

http://www.kulturkuria.hu/konnyuzene/4163

 

VPA Hírporta hir@hirporta.hu  



Kereső

Észrevételek, kiegészítés

Ha a hír / esemény adataival kapcsolatos észrevételed van, (javítás, kiegészítés, változás) kérünk írd meg nekünk! Hálásan köszönjük a segítséged!

Eseménynaptár

<<2010. szeptember>>
HKSzCsPSzV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930

Feltöltés

Új hír beküldése

Szavazás

Ismered a www.miserend.hu oldalunkat?

igen, a saját templomom adatait én tartom karban
igen, nagyon jó oldalnak tartom
igen, kerestem már ott miseidőpontot
nem, de most megnézem
nem, kizárólag a hírek miatt nézem ezt az oldalt


Látogatók

Oldalainkon jelenleg 73 látogató van.

hírek: 39
eseménynaptár: 16
miserend: 16
regisztráció: 1
infó oldalak: 1