2010. február 18-án csütörtök 18.30 órakor a Meglepetés színház előadására kerül sor Bibliai rögtönzések, avagy a Biblia szubjektív szemmel címmel.
Helyszín:
Klebelsberg Kultúrkúria
(Klebelsberg Kuno Művelődési, Kulturális és Művészeti Központ)
1028 Budapest, Templom u. 2-10.
A Meglepetés Színház interaktív, rögtönző, amatőr színház, amely 2002-ben alakult.
Az előadáson felkínálják a közönségnek, hogy:
– kedvenc bibliai alakjaiból választhat és megnézheti azok karakterét, érzéseit vagy ambivalenciáját egy-egy élő szoborban;
– bibliai személyek, vagy egy személy és a hozzátartozó tárgy rövid találkozását játszhatja el a társulat számukra a testbeszéd nyelvén, kevés szóval.
Azután arra kérik a „Nagyérdeműt”, hogy elevenítsék fel kedves ó- és újszövetségi történeteiteket, mondják el ezzel kapcsolatos kéréseiket, kérdéseiket. Érdeklődhetnek egy bibliai történet szereplőinek elő- és utóélete iránt is, ami nincs leírva, de sugallja a Biblia. Kiválasztják a szereplőket és megnézik a színpadon a kért történeteket megelevenedve.
A társulat jelenleg 23 fős. Egy-egy előadáson legalább 8-10 fő lép színpadra. A próbákon play back- és színpadtechnikát, mozgást és hangképzést tanulnak. Tanulják a Bibliát és a történetek hátterét is, hogy jobban „életre kelthessék”.
Megalakulásuk óta többször szerepeltek különböző rendezvényeken az egész országban (Pl. Pszichodráma Kongresszus, Művészetterápiás Kongresszus, Nemzetközi Bibliadráma Találkozó, Művészetek Völgye, Városmisszió stb.), határon túli magyaroknál (Kolozsvár), és rendszeresen vannak előadásaik Budapesten.
A társulat vezetője, játékmester és rögtönző: Potzner Irén
Vezetőtársak, játékmesterek: Molnár Ildikó, Nyáry Péter
VPA Hírporta
hir@hirporta.hu